A fejes káposztáról

A fejes vagy édeskáposzta a vad káposzta termesztett változata, amit az emberiség már 4000 éve termeszt és fogyaszt. E növénynek igen magas a C-vitamin tartalma, így nagyon ajánlott egész évben fogyasztani belőle. (100 grammonként 40-50 milligrammot tartalmaz). Savanyítás során is megőrzi C-, B1 és B2-vitamintartalmát is, ezért még a hideeg hónapokban is fontos vitaminforrás.

kaposzta

A növény kétnyári: az első évben növeszti fogyasztásra alkalmas fejét, majd a következő évben hozza a becőtermést, aminek a magjai alkalmasak szaporításra. A káposzta jól tűri ugyan a hideget, de csak az áttelelő fajok bírják a mínusz 4 Celsius-fok alatti hőmérsékletet.

Egész évben megtalálható az ételeinkben: nyersen, főzve, tartósítva fogyasztunk belőle. Zamata enyhe, állaga ropogós. A gyalult káposztából sóval és fűszerekkel (tormával, babérlevéllel, kaporral) érlelik a savanyú káposztát. Az érlelés alatt a káposzta bő levet ereszt, cukortartalma tejsavvá alakul át, ez adja jellegzetes ízét. Saját levében hónapokig is eláll a hűtőszekrényben. Nagyon magas a C-vitamin tartalma.

A káposztatermelés hagyományait bemutató egyik legnagyobb magyarországi rendezvény a Demecseri Káposztás Napok (szeptember 26-28).

A káposztaleves-diétáról

A káposztaleves-diéta a radikális fogyókúrák körébe tartozik, alacsony kalóriatartalma miatt. Rövid távú fogyást eredményez és nem igényel hosszú távú elkötelezettséget. A diéta célja, hogy a kúrát betartó személy egy hét alatt 4,5-5 kilogrammtól szabaduljon meg. Bár a táplálkozási szakértők azt állítják, hogy lehetetlen egy hét alatt ennyi zsírt veszíteni, a tapasztalatok mégis másról számolnak be.

A diéta eredete ismeretlen, először az 1980-as években bukkant fel, mint népszerű fogyókúrás módszer. Sok néven ismert ez a diéta, sokszor egy fő intézménnyel, helységgel kapcsolják össze, pl. Szent Szív Diéta, katonai káposztaleves, orosz parasztdiéta vagy TJ Csoda diétás leves. A diéta nagy előnye, hogy a káposztalevesbőkl bármekkora mennyiség fogyasztható.

Káposztaleves kapszulák itt

Máriatövis kivonatextra kapszula 80 db BioCo

Máriatövis kivonat extra kapszula 80 db BioCo

Értékes szilimarin hatóanyaggal a máj és az epe egészségének megőrzéséért.

Ár: 4190 Ft
Megnézem
Még nem érkezett értékelés. Légy te az első!