A hét napos diéta, káposztalevessel

A 7 napos káposztaleves-diéta azt ígéri, hogy bármennyit ehetsz - káposztalevesből. Ebből ajánlott is fogyasztani minimum két tányérral naponta. Természetesen, hogy ne legyen annyira unalmas a kúra, ezért be lehet a diétába iktatni néhány más jellegű ételt is. Például vannak olyan napok, amikor a hús is engedélyezett. Vagyis nem kell megijedni, nem olyan koplalós a káposztaleveses hét. A zöldségeket, gyümölcsök mellett kevés hús és még sovány tej is engedélyezett. Arra viszont fontos figyelni, hogy nagyon sok vizet igyunk és a kúra során kerüljük az alkoholt.

kaposztaleves-dieta

Íme egy példa a káposztaleves-kúrához.

A diéta első napján a káposztaleves mellett gyümölcsöket fogyaszthatunk. Ez alól kivátelt képez a banán, mivel az nehezebben emészthető és túl sok zsírt tartalmaz. Igyunk meg napi 3-4 liter folyadékot, ami lehet cukrozatlan tea, fekete kávé, áfonyalé vagy víz.

Második nap a minimum két tányér káposztaleves mellé választhatunk alacsony kalóriatartalmú zöldségeket. Itt tiltottak a hüvelyesek, a bab, a borsó és a kukorica, mivel puffasztanak. Vajjal sült burgonyával is feldobhatjuk ezt a napot.

A harmadik napon az első két napot kombináljuk kicsit. Továbbra is ott van a jól megszokott káposztaleves, de ezenfelül még az első nap fogyasztott gyümölcsökből és zöldségekből is válogathatunk kedvünk szerint.

A negyedik nap lesz a “dőzsölés” időszaka. Káposztalevesünk után elfogyaszthatunk egy-egy banánt is, ami azért eléggé el fog minket telíteni. (Maximum nyolc kisebb darab engedélyezett). Két pohár sovány tejet is tartalmazhat a negyedik napi étrend.

Az ötödik nap már látjuk az alagút végét, fokozatosan vissza is térünk a húsokhoz is. Káposztalevesünk után fogyasztható 20 dkg marha vagy csirkehús, esetleg hal. Továbbá beilleszthető a napba 6 db friss és érett paradicsom és sok-sok víz.

A hatodik napon a leves mellé 3 szelet steak jár és korlátlan mennyiségben élvezhetjük a zöldségek ízét.

A kúra utolsó napján a káposztaleves mellé már 2 csésze főtt barna rizs is elfogyasztható. Italként cukrozatlan gyümölcsleveket és zöldségleveket fogyaszthatunk korlátlan mennyiségben.

Káposztaleves kapszulák itt

Káposztaleves kapszulaalmaecettel és krómmal 50db (Dr.Herz)

-10% Káposztaleves kapszula almaecettel és krómmal 50db (Dr.Herz)

A káposztaleves + almaecet + króm kapszula kúra segítheti az aktív anyagcserét, méregtelenít és gyorsítja a zsírlebontás folyamatát, valamint megakadályozhatja a zsírlerakódást.

Ár: 1750 Ft
1950 Ft
Megnézem
Még nem érkezett értékelés. Légy te az első!